Negyvennegyedik fejezet

József aggodalomba ejti testvéreit

„Azután parancsola József az ő háza gondviselőjének, mondván: töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel, amennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába. Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkisebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, amint beszélt vala.”
(1Móz 44:1,2)

Íme, az utolsó próba, amit még József mérni szándékozott rájuk, hogy végre a szívükbe tekintsenek, s megállapodhassanak gonoszságukban és önzésükben. Nekik isteni életutat szánt a Teremtő, azon kell járniuk. Ő segíteni tud nekik ebben.

„Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt. Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, a mikor monda József az ő háza gondviselőjének: kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek, és ha eléred őket, mondd nékik: miért fizettetek gonoszszal a jó helyébe? Avagy nem abból iszik-é az én uram? És abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, a mit cselekedtetek!”
(1Móz 44:3-5)

Tehát még egyszer megkísérti őket, hogy végső bizonyítékot nyerjen fenti kérdéseire. S ha ezt a próbát is jól állják, akkor végre keblére ölelheti őket. A különféle élethelyzetek tehát a legkülönfélébb félelmeinket hozzák belőlünk felszínre, s így a legkülönfélébb reakciókat váltják ki belőlünk. A Virág-rendszer kísérleti telepein igen hatékony módja lesz ez a bent élők jellemvizsgálatának, és jellemformálásának. Az ember szabadságát, életét, szeretteinek életét és egészségét célzó próbák oda vezetnek, hogy az ember azok megoldása érdekében nem elégszik meg a jól betanult etikett betartásával. Azt félretéve, a lelke legmélyén megbúvó, eredeti jellemének megfelelő automatikus cselekvésbe kezd, és ennek megfelelően gondolkodik. Túllép törvény-adta korlátain. Innen kezdve nem az irányítja tetteit, hogy mások mit várnak el tőle, hanem az, hogy az adott pillanatban, helyzetben mit érez, és gondol. A lassan felépített, és jól eltakart lelkiismerete az ilyen helyzetekben meg fog ismerszeni. Ha a rossz tulajdonságaira vagyunk kíváncsiak, akkor ennek megfelelő eszközökkel kísértjük meg (pénz, nő, hatalom, tulajdon); ha viszont a jó tulajdonságaira vagyunk kíváncsiak, akkor azon túl, hogy a fönti dolgok nem hatottak rá rombolóan, megcélozhatjuk – mint József is – a szeretteit, a szabadságát, az életét oly mértékben, hogy reakciójából kitűnjön: ezeket is képes feladni Istenért és embertársaiért. Ők lesznek azok, akiket magasabb pozíciókba lehet helyezni. Bízni lehet bennük, és további sorsukat célirányosan az Isten szolgálatába kell állítani. Hogy hogyan, arra természetesen a gondolkodásmódja, tehetsége, képzettsége, fizikai és mentális (és más) állapota adja meg a választ. Nézzük, hogy József testvérei hogyan oldják meg a szabadságukat, vagy a kisöccsük szabadságát, illetve édesatyjuk mélységes szenvedését célzó próbát.
A próbák sorrendjét többnyire a cél határozza meg.

„És utóléré őket, és ilyen szavakkal szóla nékik. Azok pedig mondanak néki: miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek. Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kanaán földéről; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat? Akinél megtaláltatik a te szolgáid közűl, haljon meg az; sőt mi is szolgái leszünk uramnak.”
(1Móz 44:6-9)

A próba egyik része helyes fogadtatásra talált. A férfiak igaz emberek, akármilyenek is voltak hosszú évekkel ezelőtt. Saját ártatlanságukért a szabadságukat, és az életüket is hajlandók felajánlani. Nem ravaszkodnak: tudják magukról (mindegyik a másikról, a többiekről), hogy egyik se lopna. Tehát biztos, hogy mind becsületes. De fordítsuk élesre a helyzetet! Kiállnak-e felajánlásuk mellett?

„És monda: mostan is legyen beszédetek szerint: a kinél megtaláltatik, az légyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek. És sietének és leraká kiki az ő zsákját a földre, és kioldá kiki az ő zsákját. És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkissebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.”
(1Móz 44:10-12)

Micsoda döbbenet! El sem tudták volna képzelni Benjámin öccsükről. No, persze, most sem ő rá gyanakodnak. Valamelyest kezd kitisztulni a szemük. Hisz már az első alkalommal alaptalan gyanúsítás áldozatai voltak. Ez valami próbája (vagy játéka) az egyiptomi főúrnak. De vajon mi céllal? Újra besétáltak a kelepcébe. Persze közben kiviláglik a jellemük. Látszik, hogy már messze nem olyan önzőek, zsiványok, és felelőtlenek, mint annak idején ott, Kánaán földjén, amikor József még arra kényszerült, hogy rossz híreket hordjon róluk, atyjának, Jákóbnak haza.

„Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba. És beméne Júda és az ő atyjafiai a József házába, ki még ott vala, és földre esének előtte.”
(1Móz 44:13,14)

Ki tudja, hányszor borulnak le előtte, az öccsük előtt, de még most sem sejtenek a személyéről semmit. A kétségbeesés munkálkodik bennük, és könyörögnek neki, mint valami istennek. (Ebből is láthatjuk, hogy ha Istenhez akarunk könyörögni, akkor az ő legmagasabb szintű szolgáján, Jézus Krisztuson keresztül kell ezt megtennünk.)

„És monda nékik József: mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud? És monda Júda: mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk, és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat. Ímé, mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, a kinek kezében a pohár találtatott.”
(1Móz 44:15,16)

József felfedi testvérei előtt, hogy jövendölni tud. De ők erre sem kapcsolnak. Arra viszont fel tudják használni ezt az információt, hogy úgy gondolhatják, ez az ember látja a jövendőt, így tudja azt is, hogy mi nem vagyunk tolvajok, tehát az ő ivóedényét sem loptuk el. Valaki bele tette. Ezt viszont nem hánytorgathatják fel neki, hanem módot keresnek arra, hogy kiengeszteljék őt, és bebizonyítsák ártatlanságukat, vagy vállalják az Isten által kiszabott büntetést. No, nem a pohár ellopásáért, hanem, mert Józsefet eladták rabszolgának.

„Ő pedig monda: távol legyen tőlem, hogy azt cselekedjem: az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti, pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.”
(1Móz 44:17)

Ő ebben a helyzetben csupán arra kíváncsi, hogy idősebb testvérei hogyan viszonyulnak kisöccséhez, Benjáminhoz. Így láthatja meg azt is, hogy ő iránta, vagyis József saját személye iránt változott-e a hozzáállásuk; éreznek-e bűntudatot azért, hogy vele akkor úgy bántak, neki akkor nem hittek.

„De Júda hozzá járula és monda: kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz. Az én uram kérdezte vala az ő szolgáit, mondván: van-é atyátok, vagy testvéretek? Akkor mi azt felelénk az én uramnak: van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, a ki az ő vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak ő maga maradt az ő anyjától, és az ő atyja szereti őt. És azt mondád a te szolgáidnak: hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem. És mondánk az én uramnak: nem hagyhatja el az a fiú az ő atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal az.”
(1Móz 44:18-22)

Júda, úgy tűnik, az értelmes szavak embere: megpróbálja megmagyarázni a főembernek, hogy ezzel a próbával atyjukat akarják védelmezni. Ő ugyanis nagyon szereti József kisöccsét, Benjámint.

„És ezt mondád a te szolgáidnak: ha a ti legkisebbik atyátokfia el nem jő veletek, színem elé se kerűljetek többé. Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adjuk vala néki az én uramnak beszédét; és monda a mi atyánk: menjetek vissza, és vegyetek nékünk egy kevés eleséget. És mondánk: nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz. És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: ti tudjátok, hogy az én feleségem nékem csak két fiat szűlt. Az egyik kiméne tőlem, és azt mondom vala: bizonyára fenevad szaggatta széllyel és attól fogva, nem láttam őt. Ha ezt is elviszitek szemeim elől, s veszedelem találja érni, akkor az én ősz fejemet keserűségtől borítva bocsátjátok alá a koporsóba.”
(1Móz 44:23-29)

Épp ideje volt annak, hogy Júda ezt előadja. Talán fölnyithatja ennek a hatalmas úrnak a szemét. Emlékszünk: Júda volt az is, aki atyja szemét nyitotta fel az indulás szükségességét illetően. Ékesszólása bizonyára most is eléri célját. Mindenesetre József ebből már tudja, hogy Benjámin épp úgy szeme fénye atyjának, mint ő maga volt. Azt is tudja, hogy testvérei igen aggódnak atyjukért és öccsükért. Valójában igen megszerették mindkettőt. Végeredményben ezt akarta tudni József. A beszéd további része, már csak levezetése a nagyszerű beszámolónak. Hallgassuk!
„Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nőve, ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak ősz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba. Mivel a te szolgád e fiúért az ő atyjánál kezes lett, mondván: ha vissza nem hozom őt hozzád, mind éltig bűnös legyek az én atyám előtt.”
(1Móz 44:30-32)

Ennek hallatára már nyilván József is megrendül. Ennyi szeretetet, ennyi törődést még ő sem kapott soha, mint amivel a fivérek körülveszik atyjukat és áldott öccsüket. Az irigységből szeretet lett. Ezek után most már biztosan számíthat a családjára József. De Júda ezt még fokozza is az önfeláldozással.

„Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek, pedig menjen fel az ő bátyjaival. Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?”
(1Móz 44:33,34)

Júda könyörgőre veszi mondandóját. Az előtte álló úr érzelmeire és józan értékítéletére apellál. Igyekszik őt emlékeztetni a családi kapcsolatok fontosságára, és a családtagok közti szeretet megnyilvánulására. Tulajdonképpen eléri célját, csak nem úgy, mint képzeli. Az előtte álló úr valóban visszaemlékszik atyjára, akit úgy szeret, és emlékezik testvéreire is, akik ugyan megvetették őt, ő mégis tudta már akkor is, és most még jobban tudja: mennyire fontos a család, és a benne simuló szeretet.
Így hát következik a nagy finálé, mint a könyvekben, a mesében. Ez valóban az egyik legszebb mese a világtörténelemben. De szerencsére, nem az egyetlen. Ezek összegyűjtése segít bennünket abban, hogy átlássuk az isteni szándékot a bukott emberi hajlammal szemben, s együttműködjünk annak helyreigazításában, s a Hozzá való visszatérésben; s a földön a Paradicsom újjáépítésében.